Piter naplója
2010. április 21., szerda

Még egy tantárgy kipipálva...

Tegnapi napon írtam meg az idei első PZH-mat (gyengébbek kedvéért PótZH, még gyengébbeknek Pót ZártHelyi dolgozat). S Tantárgy a már yool megszokott munkavédelem volt.

A készülést idén sem vittem túlzásba, de mindent összevetve többet tanultam rá, mint eddig bármikor. már majdnem egy napot rászántam.

14:15-kor kellett volna kezdenem, de mivel rajtam kívül még egy srác volt csak ott, így áttettek minket a 16:15-ös csoportba. Abban a két órában Lac-cal beszélgettem, meg Hosszúval, téma Slip, meg a Diploma...

Aztán cask elkezdődött, és egész yool tudtam, a hét kérdés mindegyikére válaszoltam, 6 oldalt sikerült összehozni.

És ma feltették az eredményeket. 100 pontos volt a ZH, amiből és 54 pontot értem el, 51-től kettes. Kurva király vagyok!




2010. április 17., szombat

Újrakezdem, vagy nem. Majd kiderül.

Na kb az előző 1,5 hónapon az nagyon komoly fejfájással telik. utálom, mint a szart. Olyan érzés, mintha zsibbadna a tarkóm, aztán néha meg nyom, de irgalmatlanul.

Allandoan zsibbad, csak hol yoobban, hol kevésbé. Múltkor hazaugrottam Atádra egy napra, és gondoltam megmutatom egy orvosnak, az meg már ki sem negedett, így a húsvétot benn töltöttem, micsoda gyönyörő 4 nap volt, a faszom bele...

Voltam vérvételen, adtam vizeletet, mentőzhettem a Kaposvárra CT-re, volt röntgenem, megnézték a látásom, hallásom, belgyógyász is átnézett, kapttam 24 órás vérnyomásfigyelést, király volt.

Amik tények:
- néha majd' beszarok a fájdalomtól
- a kórházban volt hogy 160/120 volt a vérnyomásom, két órával később meg 90/40
- a nyaki röntgen valami kis elvékonyodást mutat a IV. csigolyánál
- vérképemben cask két egycsillagos cumó van, de azok is határérték közelében

Ezek után lezárták azzal, hogy valószínűleg a torkomvan van valami gyulladás, amire kaptam is antibiotikumot.

Azóta voltam masszázson, talpmasszázson, meg mindenféle csodafekvőt kipróbáltam, és csak egy ilyen mágneses fekvő-izé segítetett. feküdtem rajta 30 percet, ami után baszottul fájt a fejem kb 2 ercig, majd utána órákig semmi fájdalom.

Yoobban is éreztem magam, így visszajöttem Pestre melózni, de azóta megint szar, hiányzik a mágneses tér, úgy látszik. De sebaj, majd a a fejem alá teszem a telefont alvás közben...




2010. január 4., hétfő

GABoJáK 2009 összefoglalók




2009. december 8., kedd

Bayern Munich - Juventus 4-1

Ott a Bayern a legjobb 16 között!

 

Megmondom őszintén, nem gondoltam volna, de azért titkon reménykedtem, hogy nem esünk ki, mert akkor megint hallgathattam volna, mint mikor csoportutolsóként fejeztük be a csoportkört...

Nehezen indul, a meccs elején még irányított a Juve, de aztán feltámadt a német csapat. 1-0 után csodálatosan játszva, szinte végig kontrollálva a meccset sikerült négy gólt berámolni Gigi Buffon-nak. Csodálatos volt látni, ahogy a nagy Juve sztárjai nem tudnak mit kezdeni a hátránnyal, szopták a faszt magyarul, na. Mi lett volna, ha Ribery tud játszani, Robben meg nem csak 17 percet játszogat? Na meg persze, ha Toni yooban lenne van Gaal-lal...

Egyébként Robben szerintem elég nagyképűen, sztároskodva játszott, de ez maradjon közöttünk...

Hajrá Bayern, jussatok minél tovább...




2009. november 22., vasárnap

Moziélmény - Újhold

Na tegnap megnéztük a tvájlájt második részét, a nyúúú múún-t.

Hát hasra nem estem tőle, de látványosabb lett, mint az első, akinek az tertszett, annak ez is fog. Nem kicsit, nagyon! Ez a rész egy kicsit a vámpírok hiearchiába tekint mélyebb betekintést, valamint mélyebben boncolgatják az indián-farkas effektust is. yoo film, élvezhető, de nem hiszem hogy még egyszer saját önszántamból nekiállok nézni.

Csajok persze elolvadnak a kidolgozott férfitestek látványától, és itt nem a vámpírgyerek csökött testére gondolok, hanem az indiánokéra...

És nevetségesnek tartom, hogy azt a szerencsétlen halovány csontsovány köcsögdudát választja a főszereplőnő, a (rövid hajjal már egészen europidnak látszó) kigyúrt indián helyett...

MUHAHAHAHAH!

 




2009. november 21., szombat

Deák Bill Gyula éetmű Koncert

 Tegnap este Bill kapitány koncertjén voltunk. Nagyon nagy volt.

Hát gyerekek! Egy régebbi Tiesto koncert óta nem voltam a Papp László Sportarénában koncerten, egyéb eseményen is csak egyszer, 3 éve egy K-1 Európa Kupán. Még mindig hatalmas ez az arána, és hihetetlen de egy magyar előadó is meg tudja tölteni. Na yoo, mondjuk nem akárkiről beszélünk, hanem az öreg (61 éves) Deák Bill Gyula "Bill Kapitány"-ról.

Fantasztikus volt hallgatni az öreget, minden egyes már megszokott kalimpálásán yoot derültem, először láthattam élőben, fantasztikus volt. Katikának a minden szám után furcsa (talán oroszos) akcantussal hangzott "Köszöjük szépen!" (ejtsd: Kőőő-szönnyük szépen!) jelentett plusz derűt.

Kurva yoo volt a koncert, nekem főleg a Hobo-val előadott számok tetszettek, hiszen mondjuk én elsősorban a Hobo Blues Band-es munkássága miatt szeretem, de nagy élmény volt Presszer "Pici" Gábor, Tátrai, Póka Egon, stb-vel való előadás is. Naccerű volt.

 




2009. november 19., csütörtök

Véget ért egy korszak (két rádió számára)

Tegnap este éjfélkor az ORTT döntése nyomán beszüntette a sugárzást a Sláger Rádió, valamint a Danubius Rádió.

Aki ismer, az tudja, hogy legtöbbször a slágert hallgattam. Nagyon szerettem, de szerzett néhány kellemes percet a Danubius is. Szép volt, yoo volt. Állítólag a danubius szinte teljes egészében marad a klassz fm-en. Legalább is a csapat. A műsorokat csak a fene tudja.

A sláger meg keres regionális frekvenciákat, hogy tovább tudjon működni. Az is yoo lenne...

Tegnap hallgattam is felváltva az utolsó perceket, aki lemaradt volna, itt meghallgathatja...

 

 

Aztán elkezdődtek az új adások. Érdekes volt! A sláger helyán neo fm néven LGT szólt. a név valami újra enged következtetni, ezzel szemben meg a sláger örökségét folytatták, legalább is éjjel mindenképpen. A danubius helyén klassz fm csendült fel, egy régi slágerrel a XX. század elejéről, szép volt. Aztán Tankcsapda - Menyország Tourist, majd valami nagyon új Madonna szám. Szal itt is a név másra engedett következtetni.

 

Ma reggel Ganxsta Zolee-ék fogadták a neo fm-en a nagyrészt - míly meglepő - gyalázkodó SMS-eket. De szerintem reggeli műsornak teljesen elmet, nem volt gond vele, ismétlem SZERINTEM.

Klassz fm már annyira nem tetszett nekem, szal lehet, hogy maradok a 100.8 MHz-nél továbbra is :)

Lesz ez még yoobb is, nagy örökséget kellett átvenni mindkét adónak, nagyok az elvárások, hadjárat volt ellenük, de én remélem, hogy nekem tetsző műsorok, előadók, muzsikák kerülnek a játszási listáikra...

Én drukkolok nekik, mindemellett drukkolok az egykori sláger és danubius csapatának is, minél előbb találjanak új helyet, hogy oszthassák az igét az éterben továbbra is...




2009. november 16., hétfő

Gyorsposzt

Tegnap megnéztem a 2012 című filmet! Hát ennél látványosabb filmmel nem mostanában találkoztam. Mindenképpen csak ajnánlani tudom. hosszú, mint a szenvedés. de nagyon yoo, gyorsan elpörgött ez a 2 és fél óra. Történet szempontjából nem egy nagy durranás, de amiket írnak róla, hogy tök kiszámítható, meg sablonos, szerintem nem teljesen igaz, de nem azért nem egy művészfilm, hálivúdi szuperprodukcióról van szó erősen...

Bengals: tegnap másodszor is legyőzték az előző SB győztesét a Steelerst. Akik nem mellesleg csoportellenfelek is. Így 7-2 a mutatójuk, mögöttük a steelers 6-3-mal, a másik két csapat meg ma fog játszani egymás ellen, de előzetesen a Ravens áll íobban 4-4-gyel. Még a végén meglesz idén az a rájátszás...




2009. november 13., péntek

Bence jellemzése - rólam

Péter egy somogy megyei faluban, nagyatádon nevelkedett, ahol a betelepített népek ősi udvarlási szertartást hoztak magukkal. az idők folyamán ez némiképp módosult, formálódott, de alapvetően barbár jellegét nem veszítette el. péternél megfigyelhető ezentúl az általa űzött, az újvilágból származó igen durva sport/játék hatása. mégpedig olyanképpen, hogy a játék során elszenvedett fizikai és lelki sérülések miatt érzett elidegenedés okozza embertársaival szembeni olykor meglepő és/vagy kegyetlen viselkedését...




2009. október 31., szombat

Boldog Születésnapot!

Ma lett 80 éves z öreg Carlo Pedersoli!

A legnagyobb még mindig...




2009. október 30., péntek

It's a fine day...

Gondoltam leírom a mai napom, valószínűleg egy bizonyos Murphy elátkozott mára… 

1.)    Reggel, mikor mentem be 8-ra egyetemre, előttem ment el minden metró, villamos

2.)     Tanár nem fogadta el a házim, mert hiányzott róla 6 betű (egy alkatrész megnevezése)

3.)     Kiderült, hogy a 12-re kiírt ZH-t áttették 14-re, így nem tudtam menni

4.)     Elrontottam a PIN kódom a telómon, ami letiltott

5.)     Nem indult el a számítógépem elsőre, másodikra, de még harmadikra sem, így később léptem be 45 másodperccel a munkámba

6.)     Első munkám során lefagyott a gép

Itt tartok most…




2009. október 29., csütörtök

Micsoda kép... (rólam?)

Loki barátom hívta fel a figyelmem erre a képre, melyet egy testépítéssel foglalkozó honlapon talált, és kísértetiesen hasonlít rám.

 

Mondjuk én nem emlékszem, hogy mikor néztem így ki...

 

Na mindegy is, a lényeg, hogy itt az új cél :)

 

Egyébként már látszik az újbóli kondi, meg az egy hónap nem alkoholizálás a nyamvadt kis testemen. Ismét súrolom a 94 kg-ot alulról. Már nem okoz gondot a 110 kg fekvenyomásban, bár azért még messze van a febrrári forma, a 126 kg :(




2009. október 8., csütörtök

Az elmúlt majd' egy hónapról...

Na most! Itt nem azért nincs kép, mert hibásan töltöttem fel, vagy akármi. Nem! Itt azért nincs, mert az elmúlt egy hónapot nem tudnám egy képpel sem jellemzni, így inkább egy ilyet tettem be ide...

Bengals: imádott csapatom az első héten elszenvedett vereség után ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, nyer. 3 győzelem mellett 1 vereséggel állnak 4 forduló után, ami nem rossz, hiszen tavaly összesen 4-et nyertek. Hát ha még hozzávesszük, hogy köztük volt két csoportellenfél (Pittsburgh Steelers és Cleveland Browns), valamint a Green Bay Packers. Most pedig következik a harmadik csoportellenfél, a Baltimore Ravens...

Költözés: szeptember 15-én végre sikerült beköltöznünk az új kecónkba, a Duna Plaza közelébe. A társaság remek, Loki barátom, kedves "neje": Szilvi, valamint Igor alkotják a triót, akikkel együtt töltjük a csodás mindennapokat.

Laptop: a legfőbb ok, ami miatt nem tudtam megosztani a "nagyérdeművel" az ügyes-bajos dolgaimat. Még augusztus végén gondolta úgy, hogy neki nem kell tovább működnie. Hát nem is tette. Miven én egy számítástechnikai fél analfabéta vagyok, így idegen kezekre bíztam. Köszi Bazsi, köszi Totesz!

Kondi: nekiláttam megint nagyon, növök, mind a bolondgomba

Mosdósi szüreti felvonulás: na ez egy baromi yoo dolog volt, Szente ígérete szerint GABoJáK hagyomány lesz belőle. Nem lenne ellenemre...

Alkohol: ez az, amit nem fogyasztok az előző pont óta. Smicinek megígértem, hogy azért vele tuti bekúrok még, de úgy istenesen...

Focsi: újabb céltáblák-dartstáblák kerültek legyártásra...

Mozi: Rágcsávók. Ajánlom mindenkinek, nagyon aranyos.

Mozi 2: nem emléxem. Valójában ez volt előbb, ezért is nem friss már az emlék...




2009. szeptember 11., péntek

NFL - Apa kezdődik!

Ezt is megértük! Végre elkezdődött az idei NFL szezon is...

A tavalyi bajnok Pittsburgh Steelers fogadta a Tennesse Titans gárdáját. A meccsen végig kiegyenlített volt a játék, főleg a védelmek domináltak. A második negyed hajrájában megélénkültek a csapatok, és mindketten csináltak egy-egy TD-t, így 7-7 volt az eredmény a félidőben. A harmadik negyed nem hozozz pontokat, míg a negyedik negyedben egy-egy FG-t láthattunk mindkét egylettől. aztán egy percel a vége előtt a Pittsburgh elkapója a 10 yardon kiejtette a labdát, így 10-10 lett a rendes játékidő leteltekor az eredmény.

A hoszzabításban a hazai csapat nyerte a pénzfeldobást, és így ők kezdhették a támadást a "hirtelen halál"-ig tartó hosszabításban. És éltek is a lehetőséggel, hiszen amint FG pozícióba kerültek rúgtak. Bement így a végeredmény:

 

OT

Eredm.

GY - V - D

Pittsburgh Steelers

0

7

0

3

3

13

1 - 0 - 0

Tennessee Titans

0

7

0

3

0

10

0 - 1 - 0




2009. szeptember 9., szerda

Mozi - Hajsza a föld alatt

Tegnap volt szerencsém megnézni John Travolta és Denzel Washington közös filmjét, a Hajsza a föld alatt-ot (eredeti címe: The Taking of Pelham 123).

Úgy érzem, hogy ezt a filmet érdemes volt meglesni, hiszen végre egy izgalmas, yool kitalált történetet láthattunk mind az öten a moziban. Igen, mi voltunk ketten Katikával+még egy srác két csajjal.

Végre nem egy repülőgéprablásos-terroristás-világmegmentős szokásos szar, hanem egy eredeti ötlettől vezérelve a New York-i metró egyik szerelvényét foglalják el Travoltáék. Nem is az egész kocsit, hiszen kevesen vannak, hanem csak az elsőt, a "mozdonyt". Denzel meg egy forgalomirányító diszpécser, aki valami főnökségi állásból csúszott vissza, mert belső vizsgálat folyik ellene, mert állítólag elfogadott egy kis kenőpénzt a japán metrókocsi-gyártóktól.

Bizonyíték az nincs, de Travolta bevallatja vele, hiszen ha nem vallja be, akkor megölte volna az egyik utast, akik mellesleg így is hullottak. Egyébként a váltságdíj 10 millió dollár, amit 1 óra alatt kellene elvinni a városi tartalékból a metróalagútba...

Csak ajánlani tudom, mindenki nézze meg!

 




2009. szeptember 4., péntek

Bengals - Colts

Az előszezon utolsó fordulójában az Indianapolis Colts vendégszerepelt a Paul Brown Stadionban, a Cincinnati Bengals ellenfeleként.

A mérkőzésen hamar vezetéshez jutottunk, amire szintén gyorsan reagált a Colts is.  Majd még egy FG belefért az első negyedbe, így 10-7 lett a vége.

A második negyedben 2 TD-t sikerült összekaparni XP-vel együtt, míg a védők semmit sem engedtek, így 24-7 volt az eredmény a félidőben.

A harmadik negyedben a védelem megint yool szerepelt, hiszen nem kaptak pontot, viszont szereztek egyet. 31-7

A negyedik negyedben szereztünk egy TD-t (XP yoo), majd a következő támadásunknál a redzone-ban fogta meg a Colts védelme a Bengals-t, de a Bangals védői sem engedtek nagy teret a ellenfél támadóinak, így az utolsó két percre már megint a hazai csapatnál volt a labda. Csak le kellett térdelni... 38-7

Több pontot szereztünk, mint az első 3 meccsen összesen, a védelem pedig ismét 10 ponton belül tartotta az ellent... További érdekesség, hogy a két erősebb alakulatot tartotta 6 (Patriots - 2 FG), illetve 7 (Colts - 1 TD) ponton, és verte meg őket, míg az előzetesen könnyebb ellenfélnek ítél Saints és Rams mondhatni simán verte őket 17-7, 24-21 arányban.

Kíváncsi leszek a szezon első meccseire, hiszen egész komoly csapatokkal kezdenek. Sorrendben: Broncos, Packers, Steelers, Browns, Ravens...




2009. augusztus 31., hétfő

Becstelen Brigantyk

No, hát elmentünk, megnéztük. Quentin Tarantino legújabb szerzeményét, a Becstelen Brigantyk (Inglourious Basterds) című nácivadász filmet Katikával, Szilvivel, és Lokival.

Mint minden a mester által rendezett filmhez, ehhez is úgy álltam hozzá, hogy kapok valami szokatlant, valami nem mindennnapit. kb azt is kaptam, hiszen Tarantinotól nem ilyen szar munkát vártam.

A történet végülis még érdekes is, meg valami új aspektusból próbálja bemutatni a világháborúk sorában a második egyes történéseit, de valami számomra nem kóser (hogy stilszerű maradjak). Brad Pitt a kissé már öregecskedő, de még mindig menő szépfiú, akiről kb az jut eszembe, hogy vegye már ki a két diót a pofájából. Ennek ellenére fantasztikus a hangja, az ekcentusa, sokat nevetünk rajta.

Vannak még vicces jelenetek, meg kevésbé viccesek is. Vannak odabaszós, és "halálraunommagam" részek is.

Amit én megemlítenék, mint pozitívumot, az a Hans Landa ezredest megformáló színész: Christoph Waltz. Fantasztikusat alakít, esetleg miatta nézem meg még egyszer a filmet. Hatalmas színész...

Összefoglalva a saját véleményem: egy rakás szar, néhány nagyon yoo jelenettel, és sok pocsék színészi alakítás, néhány yobbal, és egy nagyon yooval! Menjetek el, nézzétek meg, engem nem fogott meg, de azért még érdemes megnézni néhány merész húzás miatt!

 




2009. augusztus 30., vasárnap

Edzőtábor

Augusztus 27-30 között volt az idei edzőtábor megrendezve Fonyódligeten.

Egy amerikai edzők által tartott továbbképzésnek volt a gyakorlati része táborunk első napján Balatonalmádiban. Itt én, mint edző vettem részt, de hála az égnek több csapattársam is ott volt játékosként. Mindenki nagyon yool érezte magát ebben a három órában, bár szakmai szempontból nem volt annyira yoo befektetés.

Este visszaértünk a táborba, ahol egy gyors vacsora után elkezdtük elfogyasztani a temérdek magunkkal hozott piát. Ennek eredményeképpen az istenes berugás felé kezdtünk el lépdelni eszeveszett iramban. Volt aki egy traktorgumiból nem talált ki. A magam részéről külker gólyatáborának rendezvénysátrát részesítettem előnyben. Hajnalig dorbézoltam, amikor is visszamentem, hogy felébreszzem a többieket, hiszen 6:00-kor kezdődött a reggeli edzés.

Ez egy nagyon yoo erőnléti edzés volt, amit Bazsi és Tibi vezetett. Szerintem nagyon hasznos feladatokat végeztünk, amiknek még meglesz a - negatívnak semmiképpen sem mondható - hatása.

Reggeli, majd alvás, aztán már Loki, és Shrek telefonjára ébredtem, hogy egy csapattársukat (Bécit) jöttek le meglátogatni a gólyatáborba, de ha már ott vannak, hát csak segítenének egy edzésben, már ha nem vesszük sértésnek. Nem vettük! A falak nagyon hasznosnak tartották a két tanult kollégával eltöltött időt.

Vacsora, majd megint bele az éjszakába. Hasonló programmal, mit előző éccaka, csak közben még találkoztam Katikámmal is. Reggel kialvatlanul ismét ébresztettem a cimborákat (Lokiék addigra már leléptek), amikor is valószínűleg a fáradtság miatt (is) nagyon szarul érintett egy megjegyzés-kiosztás. Na, szal lényeg a lényeg, a bemelegítés során már nagyon nem éreztem a lelki békém, így kiálltam, összecsomagoltam, és felhívtam az asszonyt, hogy jöjjön értem.

Így ért véget - becstelenül - az edzőtábor.  Töbre volt hivatott, már nagyon vártam, de ott és akkor nem éreztem azt, hogy ott tudok még maradni. Persze így utólag túl kellett volna lépnem, és izé, meg ja, meg satöbbi, de most már mindegy, ez van, megtörtént, majd máskor. Talán...




2009. augusztus 21., péntek

Fico kitiltotta Sólyom Lászlót Szlovákiából

Egyszerűen nevetséges, amit Fico művel. Mi a péniszt képzel magáról az a szarrágó köcsög? Először jött a nevetséges nyelvtövényével, amit az EU nem akadályozott meg, most meg ez.
 
Nem azért az egyhúszért, de kitiltani köztörvényes bűnözőket szoktak, nem egy köztársasági elnököt. Teszi mindezt egy olyan ország miniszterelnöke, amely ország legújabbkori történelme nem olyan hosszú, mint az saját tröténelmem.
 
És hogy mindezt annak az országnak a köztársasági elnökével teszi, amelynek területéhez tartozott kb 1000 évig... Ez egy vicc.
 
Van ám nemzettudat, de hogy mire? Nálunk meg óriási balhé van, ha valaki arra éred, hogy jajj de nagy magyar, ott meg megverhetik a magyar nőket, aztán még őt gyanúsítják meg...
 
fákkoff Szlovákia! Kitartást az ott élő MAGYARoknak!



Cincinnati Bengals győzelme a New England Patriots felett, Ochocinco XP-t rúgott

Az idei előszezonban másodszor lépett pályára a Cincinnati Bengals. Az ellenfél pedig a New England Patriots volt.

A védelem - végig remek teljesítményt nyújtva - nem engedett TD-t a Patriótáknak. Az első két negyedben egy-egy FG volt az, amikor is pontot kaptunk. Míg mi egy második negyedben szerzett TD-vel iratkoztunk fel az eredményjelzőre. Ami után az XP-t nem más rúgta, mint Chad Ochocinco (született Chad Jonson), a Bengals #85 WR-e.

Ugye nem kell ecsetelnem, hogy nem mindennapi dolog, ha nem a rúgó áll a labda mögé ilyen helyzetben? Eddig is az egyik kedvenc játékosom volt, hát ezek után meg aztán...

 

 

Cincinnati Bengals @ New England Patriots
7-6     

Thx Chad, thx Bengals!

 





Régebbiek | Végére »